Valami bölcs egyszer azt mondta, minden művész csak egy lenyomatot akar valójában hagyni az életben a gondolkodásmódjáról, hiába próbálja azt megjeleneíteni akárhány versben, dalban stb. Én nem vagyok az, azonban akárhogy is, de egy azonos fajból való nyomorult és az ars poeticám vhogy úgy hangzik vagy legalábbis arra próbálom sarkalni talán amgam is, hogy belássam, csak rajtam múlik… Határozottan. Céltudatosan. Antidemokratikusan. Disszonancia…
A szüleim mindig nyitva hagyják görbe/ vagy legalábbis sokáig húzódó estéim alkalmával a közös ajtót. Hallják, mikor érkezek haza. Mennyivel nyugodtabban aludnának, ha nem lennének itthon. Sokszor úgy érzem, én is nyugodtabban érnék haza. Amiről nem tudsz, az nem fáj. Ha semmit sem tudsz, semmi sem fáj. Talán néha a fájdalom lehetősége is boldogító…
Azt mondják a szerelemnél nincs boldogabb érzés. Szerintem a szerelemnél nincs szarabb érzés. Felelősség. Aggodalom. Kiszolgáltatottság. Tulajdonképp az egész küzdelem a fájdalom csökkentésére. Mint egy heroinista.
Fékek és egyensúlyok. De csak kanyarban fékezve dőlhet meg az egyensúlyod. Amúgy az egyenesben minél gyorsabban mész a biciklivel, annál kevésbé kell attól félned, hogy eldőlsz. Csak a lejtőn ne tekerj! Kanyarban lassítva meg csökken az élvezet. Nem érdemes. Forza! Vamos! A tandem még durvább. Pláne, ha mindkettejüknek van kormánya.
Egyedül ma nem tudok aludni. Becsukom a szemem, de az álmom orgazdaság áldozata.
