Rendszerint a naplóim 2 hétig bírták. A rendszeresség tehát nálam ennyi idő után enm áll be. Még nem bízhatom el magam.
Kornis Mihály egyszer azt mondta, naponta 8 órát ír és abból fél óra maximum az, ami alatt olyan anyag terem, mely megőrzésre érdemes, vélhetően valami értéket tartalmaz. Persze gyenge ürügy-értéket teremteni pedig nem célom, bár nem megvetendő melléktermék, mégis irreálisnak tűnő-mindenesetre úgy látom, olyankor is fogok írni, ha egyszerűen nem utálom a gondolatot és van rá lehetőségem.
10/7-szer a legjobb ötletek félálomban jutnak eszembe és ezekből 20/19-szer lusta vagyok felkelnia lejegyzéshez. Ha még le is írom, akkor is olyan címszavakkal, amik általában nem alkalmasak arra, hogy felidézzem késbbi éber állapotomban, mire is gondoltam. Lényeg a lényeg, ritká vagyok ilyenkor gép előtt. Szóval írok, aztán statisztikailag akad néha hal a hálóban, amit majd egyszer szívesen olvasok vissza.
Amúgy felpróbáltam a "családi-örökség" sígatyát, ami érthetően egy éve volt rajtam utoljára és úgy jártam, ahogy a hagyományok szerint csak nők járhatnak. Tagadhatatlanul kihíztam. Úgy nekifeszül a hasam az elülső részének, hogy határozottan biztonságban érzi magát, mint a fal mögé tapadó katona vagy Kőhalmi Zoltán laposemberkéje... Olyan vagyok, mint Kevin Federline, csak az a rész hiányzik, ami a csajozás terét illeti. Persze amennyivel kisebb a pocakom, annyival voltak szarabb nőim. A kérdés most már csak ott vetődik fel, hogy a mérték meghatározásánál melyik oldalon legyek hiú...
