Természetesen mindenhatóak vagyunk. Valahol mindenki így gondolkozik alapbeállításban magáról. Ennek lehet alátámasztása az is, hogy így kinyilatkoztatunk. Lazán. Meg persze az általánosításnak az, hogy az első egy-két mondat az olvasónak sem volt idegen, mert lazán szokott ő is így isteneset játszani. Ha meg már ott belekötött, akkor méginkább, hisz kapásból az ismeretlennél is tökéletesebbnek gondolta saját elképzeléseit.
Szeretek így leülni és csak fosni a szót. Tulajdonképpen ez is tekinthető egyfajta önismereti tréningnek. Most így leckeírás közben -ami teljességgel felesleges ezért tízszer annyi idő alatt csinálom meg, mint lehetne- azon filózok, hogy mennyire más tudni és más megtapasztalni, kézzelfoghatóságában érezni és megtapinthatóságában testközelből nem csak tudni, de magunk előtt látni elképzeléseink megvalósulását. Olyan amilyennek elképzelted és mégis sokkal szebb. Valahogy tudjuk, hogy nem elég annyi, bármikor megtehetjük. Néha egy szalvéta kettéhajtása is pillanatnyi személyes diadalként élhető meg halandóságunk felett…
